Csaba Tóth


People Csaba Tóth


TriGranit Management
ügyvezető igazgató

MBA-diplomáját marketingből a budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte. 2001-ben csatlakozott a TriGranit Fejlesztési Zrt.-hez, ahol egy év után vezető pénzügyi elemzővé nevezték ki. 2004-től bekapcsolódott a vállalat dél-kelet- európai terjeszkedési stratégiájának kialakításába és megvalósításába. Ennek keretében felelős vezetője volt az üzletfejlesztési és pénzügyi tevékenységnek, új befektetési lehetőségek feltárásában, fejlesztések tervezésében, valamint az ingatlantulajdonosokkal és a helyi hatóságokkal történő tárgyalásokban vett részt. 2006-ban kapott megbízást a szlovéniai Ljubljanában fejlesztésre kerülő 200 000 négyzetméteres városközpont megvalósítására, amely a TriGranit egyik legnagyobb fejlesztése a régióban. Vezetésével folyik jelenleg is a 2010-ben átadásra kerülő fejlesztés teljes tervezési, engedélyezési, pénzügyi és építési tevékenysége. 2006 decemberében a TriGranit csoport fejlesztési igazgatóhelyettesévé nevezték ki. Új tisztségében a vállalat szélesebb körű fejlesztési stratégiájának egyik alakítójává vált. 2009. október 1-jétől a TriGranit Management Kft. ügyvezető igazgatója. Angolul és németül anyanyelvi szinten beszél.



Previously spoke at the following Property Forum conference:


ABOUT US

Property Forum is a leading event hub in the CEE real estate industry with nearly 10 years of experience. We organise conferences, business breakfasts and workshops focused on real estate, in London, Vienna, Budapest, Bucharest, Bratislava and Prague, amongst other locations.
Please send press releases to
newsdesk AT property-forum DOT eu
MORE >

CONTACT

NEWSLETTER

Sign up today for the latest news

I have read the Privacy Policy of International Property Network Inc. and I consent to International Property Network Inc. sending me newsletters and managing my personal data provided for this purpose.

 

Property Forum © 2017 – 2023 | Terms & conditions | Privacy policy